-Ne aggódj kincsem,nemsokára jövök.-mosolygott rám. Ezt minden reggel megtette mikor otthagyott az oviban. Önfeledten játszottam végig a napot.A barátaimért sorban jöttek a szülei,és én a végén egyedül ültem a szoba közepén.
-Alice kicsim érted nem jönnek?-kérdezte kedvesen az ovónő
-Nem tudom-mondtam könnyes szemmel. Az ovónő hazakísért és otthon a részeg apám várt"
Ez volt az utolsó emlékem anyuról. Fogalmam sem volt hogy mi történt vele, csak azt tudom hogy nap mint nap a sírja felett zokogok. Az életem pokol,minden testrészem fáj apám ütéseitől,de egyetlen ütése sem ér fel a lelkemben érzett üresség fájdalmával. 18 éves vagyok de soha életemben nem szegültem ellen apámnak,mert abból csak nagyobb baj lett volna,és ő volt az egyetlen aki tudott volna mesélni anyuról. De soha egy szót sem szólt róla. Lesz még valaha jobb életem? Megváltozik valaha apám? Lesz értelme élnem?
